Olvasd el a helyszínhez tartozó információt vagy hallgasd meg az audioguide-ot a következő oldalon!
„Keresztény Testvér! Most és Mindig Keresztény Kisiparosnál Keresztény Kereskedőnél vásárolj.”- hirdették az 1930-as évek végén megjelenő plakátok. Sorban jelentek meg az olyan antiszemita havi lapok, mint a Hajnalodik, az utcákat ellepték a röpcédulák és zsidóellenes szövetségek jelentek meg Kecskeméten is, mint pl. a zsidóellenes orvosi szövetség. Súlyosbította a helyzetet, hogy Kecskemét város polgármesteri székét az antiszemita gondolkodását nem rejtegető Liszka Béla szerezte meg.
A zsidók arányát szabályozó kamarák (sajtó-, az ügyvédi-, mérnöki-, orvosi-, színművészeti- és filmművészeti kamarák) sorra bocsátották el az értelmiségi területen dolgozó zsidókat. Ennek hatására több, mint ezren az átkeresztelkedést választották megoldásként.
Az antiszemitizmus a hétköznapok részévé vált. A házakra a szénnel felírt zsidóellenes megjegyzések és a röpcédulák mellett meg-megjelentek a közvetlen támadások is, mint 1938 júliusában, amikor két fiatal a Kecskeméti Kereskedői Kaszinó kerthelyiségébe dobott be ammóniával töltött villanykörtéket. A gazdasági életből is megindult a zsidók kiszorítása. 1941-ben kikerülnek az első „keresztény magyar” üzlettáblák, 1943-tól pedig a városlakók a „zsidót nem szolgálunk ki” felirattal is nap, mint nap találkoztak. A második zsidótörvény (1939) megjelenése után tovább csökkent a zsidó értelmiségiek és közszolgák száma. A kecskeméti rendőrkapitányság folyamatosan ellenőrizte, hogy a zsidónak minősített személyek bejelentették-e szóban vagy írásban származásukat. 1944-re nemhogy képviselő vagy ügyvéd nem lehetett egy zsidó származású kecskeméti, de már altiszt, hivatali szolga, napszámos sem. A numerus nullus időszaka köszöntött be.