A botlatókövek eredetileg Gunter Demnig német szobrász alkotásai; a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő, macskakőre rögzített 10×10 centiméteres réz emléktáblák, amelyeket az áldozatok egykori lakhelye előtt helyeznek el a járdába süllyesztve. Ezek a kövek a lakóhelyek mindennapjaiban teszik láthatóvá és kézzelfoghatóvá a történelmet. Nevükhöz híven rövid időre megállítják és – a személyes történetek bemutatásával – emlékezésre, elgondolkodásra késztetik az arra járókat, a véletlenül „beléjük botlókat”. A művészi projekt révén egy folyamatosan növekvő, az egyes kövek hálójából összeálló, decentrális óriás „emlékmű” jön létre.
Hódmezővásárhelyen Bárdos Sománé Ausländer Jolán, Bárdos Dalma és Böhm Pál István emlékére, a leszármazottaik kezdeményezésére helyeztek el botlaótóköveket egykori lakóhelyük, valamint hajdani üzlethelyiségük előtt (Andrássy út 4., Deák Ferenc utca 9.) 2024-ben, a holokauszt 80. évfordulóján. A városból a vészkorszakban mintegy ötszáz embert gyilkoltak meg, és a megemlékezésnek ezzel a formájával is arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy soha többé ne történhessen kirekesztés, ne legyenek előítéletek.