Olvasd el a helyszínhez tartozó információt!
Ahogy a szövetséges csapatok a náci Németország elleni offenzívák sorozata révén egyre beljebb hatoltak Európába, egymás után érték el a koncentrációs táborokat. Azt a tábort, ahol Zsuzsát és családját fogva tartották, 1945. ápr. 2-án az orosz csapatok szabadították fel. A felszabadítók leírhatatlan körülményekkel találkoztak, az itt lezajlott rémtettek teljes képe csak a felszabadítás után bontakozott ki a világ szemei előtt. A túlélők egy része a kényszermunka, az élelemhiány, valamint az éveken vagy hónapokon át tartó kegyetlen bánásmód miatt olyan gyenge volt, hogy mozogni is alig tudott. Folyamatos veszélyt jelentettek a betegségek is. Mindezek után a koncentrációs táborok túlélőinek még hosszú és nehéz utat kellett megtenniük a felépülésig és a hazatérésig. A táborokból 1945-ben hazatérők gyakran tapasztalták, hogy minden ingóságuk odalett, ingatlanjukban pedig idegenek élnek. 1944-ben a társadalom széles rétegei csatlakoztak az „állami rablóhadjárathoz”. A polgárok egy része szabálykövető módon, petíció vagy kiutalás nyomán jutott zsidó szomszédjai javaihoz, míg mások tömeges fosztogatások vagy „hagyományos” bűncselekmények során szereztek vagyontárgyakat. Sokan a szovjet bevonulás után is szabad prédának tekintették a zsidó vagyont. Mivel a visszatérők többsége mindenét elveszítette, az újonnan alakult zsidó szövetségek és hitközségek első feladatai közé tartozott, hogy kezdeményezzék vagyontárgyaik visszaszerzését. Ezt a közigazgatás az új kormány zsidóüldözéseket elítélő törvényeinek és rendeleteinek szellemében elméletben támogatta. A folyamat a korábbi segítők, vagyonmentők egy részét is a zsidók ellen fordította. Sokan nem tudtak elszámolni a gondjaikra bízott javakkal. Ők többnyire háborús pusztításra, fosztogatásra és megélhetési nehézségeikre hivatkoztak. Így a kérdést kölcsönös bizalmatlanság, vádaskodások és feljelentések kísérték. Hasonló feszültségeket okoztak a deportáltak támogatására irányuló állami szociális és kárpótlási törekvések.