Olvasd el a szobrászművésznek, Melocco Miklósnak az emlékmű megalkotásával kapcsolatos gondolatait!
A szobrászművész, Melocco Miklós élete és életműve szoros kapcsolatban áll 1956-tal és az azt megelőző történésekkel. Apját, Melocco Jánost, aki az Új Ember folyóirat segédszerkesztője volt, elfogták, s 1950-ben koncepciós perben halálra ítélték, majd 1951. február 22-én akasztással kivégezték. Melocco Miklóst pedig a forradalom napjaiban egy szovjet lövedék megsebesítette a lábán.
Egy 2006. augusztus 24-én készült interjúban így nyilatkozott Melocco Miklós az emlékműről, annak alapeszméjéről:
“... a szabadság nagyon nagy toborzó erejű, hadba indító, lelkesítő érzés. Még a szerelemnél, a halálfélelemnél is erősebb érzés. Ez elindítja harcolni a szabadságharcost, azután cserbenhagyja. S akkor az emberben felmerül az a gondolat is: vajon van-e szabadság? Az nem csak a nagy, ihletett pillanatban érzett rendkívül erős érzés? […] Ha már harcol a szabadságharcos, s a szabadság mint nem létező dolog nem segíti, akkor a szabadságharcos kezdi éltetni a szabadságot, illetve csak őbenne van meg a szabadság. De nem kél életre... S innen [...] pár lépés volt az, hogy a szabadság, a szabadságharc: lángol, repül, szárnyal… Igen ám, de ha nincs? Akkor nem szárnyal... Innen talán már érthető szimbólum a lepke, amely - hosszú az asszociációk sora: rab, terror, csúnya, befalazott - báb (és hernyó) élet után lesz imágó: a gyönyörű lepke, aminek szállnia kell! És a szabadságharcos próbálja felszállásra biztatni e lepkét. De nem röpül. Talán azért - az előbbi gondolatsor alapján -, mert nincs. Talán azért, mert a szabadság, a lepke: csak képzelet.”
(Forrás: https://univ.bibl.u-szeged.hu/19666/1/szabadsag_pillangoja_406-413.pdf)