Olvasd el a helyszínhez tartozó információt!
A temető időrendben a legrégebbi létesítménye a zsidó hitközségnek Mádon (1769). A zsidó temető a falu északi részén található, és a Hegyalja egyik legnagyobb izraelita temetőjeként van számontartva. A temetőben 200-300 éves sírkövek is fellelhetőek. Itt találhatók a hitközség neves rabbijainak, például Schwartz Ábrahámnak és Winkler Mordehájnak sírjai. Az itt eltemetett rabbik közül több csodarabbi is volt, akik sírjait évről évre több százan keresik fel zarándoklatuk részeként. Az első rabbi, Vahl Mojse sírja is itt található, akinek a vezetése alatt épült fel a zsinagóga. A zsidóellenesség Mádon az 1930-as évek végétől határozottan megjelent. 1941-ben országszerte munkaszolgálatra viszik a katonaköteles zsidó férfiakat, többségüket Ukrajnába. Ez jelentősen megrázza és meggyengíti az ottmaradó zsidó közösséget és a nemzsidó falubeli lakosokat is. 1944. március 19-ét, a német megszállást követően megkülönböztető jel, sárga csillag viselésére kötelezték a zsidókat. 1944 tavaszán a magyar hatóságok három napra a zsinagógába zárták a helyi zsidókat, mielőtt a sátoraljaújhelyi gettóba, majd Auschwitzba deportálták őket. A helyi zsidóság 10-12 százaléka (körülbelül 40 fő) élte túl a holokausztot, akik hazatérésüket követően próbálkoztak a hitközség újjászervezésével. A túlélőknek gyakran a saját vagyonuk elkobzásával és ingóságaik széthordásával kellett, hogy szembenézzenek. Mindezen nehézégek ellenére, a hitközség hitéletének újraélesztéséhez az utolsó rabbi testvérét kinevezték vallási vezetőnek, azonban a közösség száma az 1940-es évek végén tovább csökkent, ezért az utolsó rabbi 1947-ben elhagyta Mádot. Míg egykor a közösség a lakosság 15 százalékát tette ki, ma már nem beszélhetünk Mádon élő zsidó közösségről. Az utolsó mádi zsidó család, a Deutsch család, az 1970-es években költöztek el Mádról. Valószínűleg itt nyugszik az a zsidó kereskedő is, aki az „ott vagyok, ahol a mádi zsidó” mondás ihletője lett. Történt ugyanis, hogy ez a bizonyos borkereskedő felpakolta a szekérre a hordókat, felült a bakra, elindult úti célja felé, ám közben elnyomta a buzgóság. Az irányítás nélkül maradt okos lovak pedig rutinosan hazatértek: hazavitték a bort is, a gazdát is. Így a mádi zsidó megjárta az utat, de annyit végzett, mintha el se indult volna – ezért a dolgavégezetlen megtérő, sehová nem jutó emberre használjuk ezt a mondást.