A Madách utca 14. számú ház előtt megállva ma már nem látható az az elrendezésbéli érdekesség, hogy eredetileg egy ház volt a sarki 12-es számúval - három lakás nyílt két utcára. A Madách utca csendes, szűk, van néhány nagyon régi, szinte pusztuló ház is, s vannak egészen újonnan építettek. A ma már rossz állapotban lévő házak árulkodnak arról, hogy a régi, polgári Baja a korban tehetős lakókkal rendelkező utcájáról van szó.
Baja akkori polgármestere, Bernhart Sándor azon tisztességes, emberséges elöljárója közé tartozott a városnak (Izraelben, a Jad Vasemben emléktábla őrzi emlékét), aki ebben a pozícióban csak a legszükségesebb intézkedéseket tette meg, amennyit a felső irányítás épp elvárt. Formálisan ugyan kijelölték a gettó határait, de a kijárást nem korlátozták, s bár a boltok egy részére felkerült „A zsidót nem szolgálunk ki” közlés, valójában ezt csak néhány tulajdonos követte.
A mai Gyalog utca 1. szám alatt, amely akkor magtárként működött, állították fel a vidéki (így pl. Bácsalmás, Bácsbokod településeiről) zsidóságot befogadó gyűjtőtábort, míg a városban egyébként jórészt a korábban is a zsidóság által lakott utcákba zsúfolták a teljes bajai zsidó lakosságot. Ez a terület – a teljesség igénye nélkül – a következő térséget jelentette: Telcs Ede, Munkácsy, Kölcsey, Kádár, Madách, Szent László utcák (utóbbinak a köznép minden negatív érzelem nélkül a Zsidó utca nevet adta), az akkor ún. alvég volt, akkoriban ez lehetett a város széle, ahol a zsidók eleve telket vásárolhattak a 18. századi letelepedésükkor, s innen építkezhettek tovább nyugati irányban.