A Tokaj-Hegyaljai borvidék sikerességét a szőlőtermesztésben és borászatban a környék vulkanikus eredetű talajának köszönheti: a különféle talajrétegek egyedi ásványi anyagokat kínálnak, amelyek sajátos ízvilágot adhatnak a boroknak. I. Károly magyar király (1308-1342) idején itáliai szőlőművesek telepedtek be a vidékre, de igazi jelentőségre a 16. század második felétől kezdett szert tenni a környék, e korból származik a tokaji aszú első említése is.
Tállya nevét Tholia néven először egy 1255-ös oklevélben említik, de a terület már az őskorban lakott volt. A 17. században a Rákóczi család tulajdonában volt, a szabadságharc bukása után azonban elkobozták tőlük. A 18-19. század folyamán több nemesi család (Trautson, Bretzenheim, Maillot) is birtokolta. A település virágkora az 1700-as és 1800-as években a szőlőtermesztésnek és a borkereskedelemnek volt köszönhető, melyben jelentős szerepet vállalt a Morvaországból és Kelet-Lengyelországból betelepülő zsidóság, akik főként haszonbérlők, kereskedők, kézművesek és bolt- vagy kocsmatulajdonosok voltak. 1825-ben a helyi nemesség még konkurenciát látott bennük, és panaszkodott arra, hogy kocsmáikban nem helyi, hanem máshonnan szállított bort árulnak, de ezek az ellentétek később megszűntek. 1861-ben már a vármegyei közgyűlés képviselő választásán a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező zsidó családok szavazati jogot kaptak. A dualizmus (1867-1918) pedig országos szinten is elhozta az egyenjogúságot a magyarországi zsidóság számára. 1880-ban 420 fővel a tállyai lakosság 11,5 %-t tették ki.
A szőlőtermesztés egyre jobban fellendült, ennek az 1880-as években egy hatalmas filoxéra-járvány vetett véget, ami kipusztította a szőlőskertek nagy részét. A 20. században a trianoni béke, később a szocialista nagyüzemi gazdálkodás szintén terület, illetve fajta veszteséggel járt.