Keszthelyen az első zsidó hitközség 1766-ban alakult. Az itt élő zsidók elsősorban kereskedelemmel foglalkoztak, boltokat tartottak, illetve regálékat béreltek a földesuraktól, ahol kocsmát, mészárszéket, pálinkafőzdét tartottak fenn. 1773-ra már 20 zsidó család élt Keszthelyen, összesen 96 fő. A növekvő közösség számára az első keszthelyi zsinagógát 1780 körül építtette Festetics György.
A 19. század első felében a keszthelyi zsidóság lélekszáma már 500 fő fölött volt és társadalmi integrálódásuk jelentősen előrehaladt a polgárosodási és egyenjogúsítási törekvéseknek köszönhetően. A zsidók egyre inkább asszimilálódtak (beolvadtak) a többségi társadalomba és elindult a “magyarosodásuk”. Immár adófietőkként, a keszthelyi adóösszeírásokban vezetéknévvel és keresztnévvel szerepeltek (a korábbi, pl. “Pálinkás zsidó” megnevezés helyett).
A zsidók Magyarországon polgári egyenjogúságot 1867-ben kaptak, míg a vallási emancipációt (egyenjogúsítást) az 1895-ben elfogadott törvény hozta meg számukra. 1869-ben az izraelita egyetemes kongresszuson a vallás három irányzatra szakad: az asszimilációra törekvő neológ, a tradicionális ortodox és a szakadást elutasító status quo ante irányzatokra. A keszthelyi hitközség a neológ irányzathoz csatlakozott. Innentől a magyarországi és ezzel a keszthelyi zsidóság asszimilációja is hatalmas lendületet vett: a hitközségi elemi iskolákban magyar nyelvű oktatás kezdődött, az istentisztelet magyarul tartották, valamint számos zsidó család magyarosította vezetéknevét és vált a magyar az anyanyelvévé.