Olvasd el a helyszínhez tartozó információt!
A Király utcában üzlet üzletet követett, a legkülönfélébb áruk óriási választékával. Főleg textil-, bőr-, szabó-, antikvárius-, ezüsttárgy-üzletekben válogathattak a vásárlók. (Ennek nyomait még ma is láthatjuk, ha végigmegyünk az utcán: feltűnően sok szövet-, lakástextil-, lakberendezési és ruhaboltot találunk.) Az üzletekhez raktár, vagy egy kis ablaktalan helység, nagyobb üzlethez egy udvari épület is tartozott. Az udvarokból műhelyek is nyíltak, sok esetben nyomdák. Az utca elején, mindkét oldalon egy-egy kávéház állt, az Orczy és a Herzl, melyek üzletkötések színtereként is szolgáltak. Az utca lakóinak közel harmada, egyes háztömbökben több mint a fele zsidó volt.
A Király utca 15-ös ház kapuján benézve vagy az udvarra belépve a második udvar határán egy kőfalat látunk, amely annak a falnak a rekonstrukciója, mely 1944-ben a gettó határvonalát jelölte (az eredeti falat a 2000-es évek elején a Gozsdu udvar épületegyüttesének felújításakor lebontották, ezt követően építették fel ezt a rekonstrukciót). A fal tövében 2010-ben emlékhelyet alakított ki az ÓVÁS! civil szervezet.
A kőfalra helyezett táblán az egykori gettó térképe látható, mutatva azt a határvonalat, melyet 1944 novemberében Vajna Gábor nyilas belügyminiszter jelölt ki. Az emlékhelyen jól látható, hogy a gettó területének körbekerítéséhez felhasználták azokat a kőből épített falakat is, melyek a 19. század második felében készültek a házak belső udvarainak elválasztására (tehát a fal egy része korábban telekhatárként működött). Ahol nem volt kőfal, oda november utolsó napjaiban palánkfalat emeltek. A falak tetejére mindenhol szögesdrót került. Az így körülhatárolt területet 1944. december 10-én lezárták, senki el nem hagyhatta, a gettó Budapest még megmaradt, teljes jogfosztottságba taszított zsidó lakóinak kényszerlakhelye lett. Négy kapuját fegyveres nyilasok és SS katonák őrizték, nem zsidóknak tilos volt a belépés. A negyed, melyhez a magyarországi zsidóság virágkorának oly sok szép eseménye kapcsolódott, az 1944 novembere és 1945 januárja közötti időszakban a terror, a rettegés, az éhezés, a betegség és a halál színterévé vált.
A kőfalon található táblán a térképen kívül Mózes II. könyvéből egy idézetet is láthatunk: “... és meséld el fiadnak”. Ez az idézet arra emlékeztet bennünket, hogy nem csak emlékezni, de tanulni, tanítani és beszélni kell arról, ami a holokauszt alatt történt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a túlélők történetei továbbadhatók (oktatással, visszaemlékezésekkel, ezekkel a sétákkal), ezzel segítve, hogy soha többet ne történhessen meg az, ami itt, ezen a területen 1944-45-ben megtörtént.