Somlyó György emlékséta Balatonbogláron

Somlyó György élete Balatonboglár után

Olvasd el, hogyan alakult Somlyó György élete, miután elhagyta Balatonboglárt!

A négy balatonboglári iskolai év után Somlyó György a gimnáziumot Budapesten kezdte meg. Édesanyja egy baleset következtében fellépő egészségügyi problémák miatt a kezdeti időkben gyakran nem tudott Somlyó György mellett lenni, amely nagy törést okozott a gyermek számára. Somlyó költő, műfordító édesapja révén számos magyar íróval, költővel került kapcsolatba. Ettől kezdve az irodalom is egyre fontosabb szerepet töltött be az életében. Balatonbolgár mindig a stabilitást jelentette számára, így szívesen visszatért ide az iskolai szünetek alkalmával. 16 éves volt, amikor meghalt az édesapja. Az 1930-as évek közepén meghalt a nagymama, a nagypapa rövid budapesti tartózkodást leszámítva Balatonbogláron maradt, ahonnan deportálták 1944-ben. Somlyó 1941. október 1. és december 31. között teljesített először munkaszolgálatot, 1944-ig még többször behívják. 1944 novemberében egy véletlen folytán hamis svéd követségi dokumentumhoz jut - amelyen a neve is tévesen „Somló”-ként szerepel. Óriási szerencsével e dokumentum, illetve Raoul Wallenberg svéd követségi titkár közbenjárása segítségével menekül meg a Józsefvárosi pályaudvarról történő deportálástól. A megmenekülés után svéd védett házba kerül. Raoul Wallenberggel való találkozásának és megmenekülésének történetét 1984-ben megjelent Rámpa című regényében írta meg. Somlyó György rangos díjakkal elismert író lett, számos kötete, kiadványa, műfordítása jelent meg. Háromszor nősült. Fia, Bálint, 1957-ben született. Somlyó György 2006-ban hunyt el.


ContinueBack to map

Terms and Privacy

© 2025 USC Shoah Foundation, All Rights Reserved