Olvasd el a helyszínhez tartozó információt!
Kisvárdát a 19. század második felében gazdasági, társadalmi, kulturális fellendülés jellemezte. A század közepén a lakosság megközelítette a 3200 főt, a századfordulón pedig már több mint a duplájára, 8357 főre emelkedett a lakosság száma. A népességnövekedéshez hozzájárult a zsidóság betelepülése. A számuk 1848-ban 725 fő volt, 1900-ban ez a szám 2614 főre emelkedett, vagyis az összlakosság 23-32%-a körül mozgott a zsidó lakosság aránya. A foglalkozási adatok a városias jellegre utalnak: a város lakosságának jó része iparból, kereskedelemből és pénzügyekből élt. A zsidóság bevándorlásának az volt az oka, hogy Magyarországon toleránsabbak voltak velük szemben, mint például Galíciában. Ez megnyilvánult abban, hogy a dualizmus korában elfogadták a zsidóság vallási és politikai emancipációját. Hazánkban a zsidóság azt a hiányzó gazdasági szektort töltötte be, amit a keresztény lakosság nem művelt. A helyi zsidó lakosság egy része alkalmazkodott a többségi társadalomhoz, de nem asszimilálódott. A zsidóság vallásilag nem volt egységes. Az 1868-69-es zsidó kongresszus után három markáns irányzatot lehetett megkülönböztetni. A neológ hitközségek megreformálták és megújították a vallási gyakorlatot. A templomokban orgonát használtak, a prédikáció nyelve a magyar volt. Öltözködési szokásaikban a nem zsidó lakossághoz hasonultak. A szigorú étkezési szabályokat is kezdték lazábban kezelni. A neológok soraiból kerültek ki a modernizáció, a polgárosodás és ezen keresztül a magyar politikai és kulturális nemzetbe való beilleszkedés leglelkesebb hívei. Az ortodox vallási közösségek mereven ragaszkodtak az ősi templomi gyakorlathoz és a hagyományos zsidó életformához, az öltözködési és étkezési szabályokhoz. A "status quo ante" ("azt megelőző állapot" - latin) irányzatot alkották mindazok, akik szervezetileg sem a neológiához, sem az ortodoxiához nem csatlakoztak.