Június 6-án a győri Gestapo a gettó utcák szerinti kiürítéséről rendelkezett. Június 7-én hajnali kezdettel a Simor tér körüli győrszigeti gettó lakóit a városszéli nyomortanyára, a Budai úti, igen rossz állapotban lévő barakkokba vezényelték. A barakkok fából készült minden komfortot nélkülöző viskók voltak, a város ellenkező oldalán, Gyárvárosban.
A kiürítésről olvassátok el Quitner Éva, akkori nevén Klein Éva visszaemlékezését.
„Nem sokáig tartózkodtunk a Gettóba,…Június 6-án a hajnali órákban hevesen dörömböltek a bejárati ajtón, a zaj engem is, meg a ház többi lakóját is álmából riasztott fel…Ahogy apám kinyitotta a kaput, a kinti személy durván félrelökte a kapuszárnyat, szó nélkül bejött.. Mi gyerekek, még pizsamában, úgy ültünk fel földre rakott matracainkon, mereven, mint akit megbabonáztak, szemünk rátapadt a szobába belépő félelmetes alakra, akinek minden pórusa tekintélyt árasztott. Egy csendőr volt, aki küldetésének jellegét még külön alá is húzta ezzel a drámai megjelenéssel. Hatalmas termete betöltötte az ajtó kereteit, s egy fekete, félelmet keltő, sarló alakú kakastoll csüngött le a kalapjáról. Alighogy bent volt, mereven szétvetett lábakkal fölénk tornyosodott, kifejezéstelen arcát mintha kőből vésték volna. Hangja is arról árulkodott, hogy a mellkasában kő van a szíve helyén. Addigra már a ház minden lakója lejött hálóköntösben, hogy meghallgassa, milyen parancsot hozott ez a félelmetes lény. „Egy óra múlva mindenkinek a kapu előtt kell gyülekeznie. Minden személy annyi holmit vihet magával, amennyit elbír.”
- Mit gondolsz, mit tehettek azok a nem zsidó győriek, akik egészen a húszas évekig békében éltek polgártársaikkal? Hogyan viszonyulhattak a történtekhez?
- Mit gondolsz, min múlott, hogy valaki segített, vagy passzív szemlélő maradt?