Az iskola épülete az 1800-as évek elején épült. Báró Eötvös József író és egykori kultuszminiszter tulajdona volt, valószínűleg ezért lett az iskola névadója a neves író-politikus. A község központjában található maga az épület, a Polgármesteri Hivatallal szemben, mely egykor városházaként működött. Az iskola kapuit 1894. november 20-án nyitotta meg, és 99 gyerek kezdte meg tanulmányait. Azóta is zajlik a nyolc évfolyamos oktatás.
Magyarországon az első zsidókat korlátozó intézkedés az 1920-ban kiadott XXV. számú törvénycikk (numerus clausus) volt, amelynek értelmében korlátozták a felsőoktatásba felvehető zsidók arányát. Ez a törvény tehát nem terjedt ki az általános iskolás korosztályra, azonban a 30-as években tovább erősödő antiszemita propagandának, majd később az első (1938) és második (1939) zsidótörvényeknek és további korlátozó intézkedéseknek köszönhetően az antiszemitizmus átitatta a társadalom egészét és így az egészen fiatalok között is megjelent.